Főoldal

Irodalmi arcképcsarnok –  Fekete István

Fekete István (Gölle, 1900. január 25. – Budapest, 1970. június 23.) író, számos ifjúsági könyv és állattörténet írója. Barátjával, Csathó Kálmánnal együtt az „erdész-vadász irodalom” legismertebb művelője. Jókai mellett minden idők legolvasottabb magyar írója. 2002 decemberéig legalább 8 700 000 példányban adták ki műveit magyar nyelven. Külföldön tíz nyelven, 12 országban, 45 kiadásban jelentek meg könyvei.

1900. január 25-én, a Somogy megyei Göllén született Fekete Árpád tanító, iskolamester és gazdálkodó és Sipos Anna első gyermekeként. Az akkori kor szokásának megfelelően keményen nevelték. Az elemi iskola első négy évét (1906-1910) szülőfalujában végezte el, az ötödik évet már Kaposváron kezdte el, ahová egy év múlva a család is költözött.

Első „vadászélményeit” már nagyon fiatalon (körülbelül 3 éves korában) szerezte, ahogyan a Ballagó idő című életrajzi regényében is említi. 1917 végén önként bevonult katonának, 1918 tavaszán iskolájában hadiérettségit tett, majd 1918-ig káplárként szolgált.

1923-ban felvették a debreceni Gazdasági Akadémiára, de csak az első félévet végezte el. Dunántúliként nem érezte jól magát az Alföldön, visszavágyott a dimbes-dombos dunántúli tájra.

“Jól figyelj ide, fiam... korlátokat nem szabok, mert annyi eszed már lehet, hogy nem mégy fejjel a falnak. Ha tehát bevered a fejed, a te dolgod, ha bajba kerülsz, magadnak kell kilábalnod, mert esetleg nem lesz melletted senki. Annyira vállalkozz, amennyit elbírsz, és nekem hiába nyivákolsz, ha elvágod a kezed, vagy elrontod a gyomrod. Ez mind a te magánügyed. Úgy vélem: csak így tanulsz meg a magad lábán járni, és pontosan rájössz majd, hogy mit lehet és mit szabad.”

Fekete Istvan
Forrás:http://en.wikipedia.org/wiki/Istv%C3%A1n_Fekete

Írói pályája

1924 januárjában a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián folytatta tanulmányait, ahol 1926-ban mezőgazdászként végzett. A város és az Akadémia emléke nem múlt el nyomtalanul életében. A Szigetköz és a Hanság, valamint Magyaróvár belvárosa a tanintézetnek helyet adó Vár épületével, a Lajta több ágával, a hatalmas kiterjedésű gyönyörű park, amelynek közepén a kollégium található, Fekete Istvánt is megihlették. Korabeli leírások szerint tanulmányai végeztével egy kis csomag kézirattal hagyta el Magyaróvárt. A Szigetköz pedig később is kedvenc területei közé tartozott, illetve az 1968-ban megjelent Barangolások c. könyvét az akkor fennállásának 150. évfordulóját ünneplő egykori iskolájának ajánlotta. A mű elején olvashatjuk: „A 150 éves Mosonmagyaróvári Agrártudományi Főiskolának szeretettel ajánlja ezt a könyvet öreg diákja.”

Tanulmányai befejeztével Bakócára került, gróf Mailáth György birtokán kapott segédtiszti állást. Itt ismerkedett meg Piller Edittel, a bakócai belgyógyász főorvos lányával, akivel 1929. december 12-én házasságot kötött, a bakócai római katolikus templomban. A fiatal házasok az esküvő után Ajkára költöztek, első közös otthonukba. Itt kapott állást vezető gazdatisztként a holland származású, disznókereskedőből lett földbirtokos, Nirnsee Ferenc birtokán. Munkája alatt fellendült a birtok, hírnevet szerezve neki és gazdájának egyaránt. Tej- és sajtüzemet szervezett az uradalomban, valamint szeszfőzdét is irányított. Mint az ajkai nagybirtok főintézője búzavetőmagot nemesített, eredményei országos visszhangot keltettek, a Gazdatisztek Lapja is nagy elismeréssel írt róla. Az Országos Állattenyésztési Kiállításokon rendszeresen díjat nyertek az irányítása alatt tenyésztett merinói kosok.

Fekete Istvan Tuskevar
Forrás http://en.wikipedia.org/wiki/Istv%C3%A1n_Fekete

Munkássága

Gyermekei gazdatiszti időszakában, Ajkán születtek, lánya, Edit (1930–2013) 1930-ban, fia, István 1932-ben. Fekete Edit középiskolai tanulmányait a budai Sacré Cœur-rend leányiskolájában végezte. 1949-ben, alig 18 évesen elhagyta a családi otthont és a Sacré Cœur-rend tagja, apáca lett, még ebben az évben azonban Ausztriába emigrált, mivel feloszlatták a rendet. 1989-ben a Vorarlberg tartományban található Bregenz leánygimnáziumának iskolaigazgatójává választották. 2013 februárjában hunyt el.[3] István fia a gödöllői Premontrei Gimnáziumban tanult, az 1956-os forradalomban való szerepe miatt 1956 decemberében hagyta el az országot. 1957-től 1963-ig Kanadában, 1963 óta pedig az USA-ban, Chicagóban él. Dolgozott mint masszőr, fizikoterapeuta, sportklub-igazgató, üzleti közíró a milliós példányszámú Chicago Tribune c. napilapnál, s közben három diplomát is szerzett. Később laptulajdonos-főszerkesztője volt az 1905-ben alapított magyar hetilapnak (Chicago és Környéke). Elbeszéléseit 1970-től európai, kanadai és amerikai magyar hetilapok közölték. 1985 óta állandó heti rovata van az emigráció legismertebb és a világ összes kontinensén olvasott lapjában, a Kanadai Magyarságban.

Évente kétszer-háromszor baráti társaságával napokra – vagy néha egy-két hétre – eljárt Erdélybe, a Börzsönybe, a Bükkbe, vagy egyéb vadregényes helyekre vadászni. A barátok és vadásztársak többek közt a következők voltak: Kittenberger Kálmán, a világhírű Afrika-vadász, író és a Nimród című vadászújság tulajdonos-főszerkesztője; Csathó Kálmán, neves író, a Nemzeti Színház főrendezője; gróf Széchenyi Zsigmond, világhírű Afrika-vadász és író; dr. Vertse Albert, a Madártani Intézet igazgatója; Tőrey Zoltán, a Magyar Filmiroda igazgatója; gróf Wass Albert földbirtokos, író. Gazdatiszti munkája mellett vadászati témában írogatott is, cikkei a Nimród vadászújságban jelentek meg.

1936-ban megírta az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság történelmi regénypályázatára A koppányi aga testamentumát, amellyel első lett. 1939-ben a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda magyar nemzeti szellemiségű regény pályázatán, melyre összesen 193 író küldte be pályaművét, a Zsellérek című regénye kapta a 3000 pengős első díjat. A Zsellérek népszerűségét mutatja, hogy 1939 és 1944 között hét kiadást ért meg, majd csak a rendszerváltozás után, 1994-ben jelent meg újra, csonkítatlan formában, mivel a regényben bemutatja a vörösterrort.

1940-ben beválasztották a Kisfaludy Társaságba, melybe a kor jelentősebb és legnagyobbnak tartott írói, költői, irodalomtörténészei, esztétái, kritikusai és műfordítói tartoztak, és csak szigorú és objektív szakmai értékmérés és elbírálás alapján lehetett tag valaki. A taglétszám maximált volt, 50 rendes és 20 levelező tag lehetett, új tag csak akkor kerülhetett a Társaságba, amennyiben haláleset következtében üresedés történt. Fekete István Harsányi Zsolt helyét foglalta el. A Társaság bírálóbizottsága hat könyv, és a nagy sikerű Dr. Kovács István című film forgatókönyve, valamint a Hajnalodik színdarabja után az ország 15 legjelentősebb és legtehetségesebb írója közé rangsorolta Fekete Istvánt.

1946 tavaszán tiltó indexre került a proletárdiktatúráról és a bolsevizmusról írott művei miatt. A politikai rendőrség, az ÁVO is bántalmazta emiatt. Szemét kiverték, szétverték a veséjét, és hajnalban egy katonai kocsiból kidobták a János Kórház mellett, ahol két járókelő találta meg.[4]

Az 1949. tavaszi „tisztogatásig” Budapesten, a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott, ahol több mint egy tucat teljesen új megoldású mezőgazdasági oktatófilmet írt és rendezett. Ezután politikai okokból könyveit nem adták ki, állandó állást sehol sem kapott, alkalmi munkából (például uszályrakodás) tartotta el családját 1951 őszéig, amikor tanári álláshoz jutott a kunszentmártoni Halászmesterképző Iskolában. Osztályidegenként az új könyvkiadók és folyóiratok nem kér(het)tek belőle, igaz, a Sztálin halálát követő itthoni változásokig ő sem keres(het)te velük a kapcsolatot. Miután kizárták a Magyar Írók Szövetségéből, már csupán az Új Ember és a Vigilia fogadta szívesen írásait, ekkoriban ez nagy egzisztenciális segítséget is jelentett, hogy rendszeresen közölték apróbb, tárcaszerű novelláit.

Halála

A két egyházi folyóirat szerkesztősége tulajdonképpen az író kirekesztését követően kezdett érdeklődni iránta. Szerkesztőik, Saád Béla és Sík Sándor régebbről ismerték Fekete Istvánt, és olyan „katolikus íróként” tartották számon, aki irányzatok és mozgalmak mellett nem szívesen kötelezi el magát, ám a hite megingathatatlan, a barátai mellett pedig mindhalálig kitart. A változások idején e függetlenség a megbízhatóság ajánlólevelét jelentette, a vallásos kiadványok marginalizálódása pedig a jelenlévő kívülállóság lehetőségét kínálta fel Fekete Istvánnak. Bennük folyamatosan publikálhatott, anélkül, hogy elvtelen kompromisszumokra kényszerült volna.

Az Új Ember és a Vigília közönsége szívesen fogadta a polgári középosztály egykori lapjainak népszerű szerzőjét, és ennek jeleként folyamatosan gyarapodó olvasótábora lett a következő húsz esztendőben. Személyes hangú tárcái mellett különösen az ünnepi alkalmak idején közölt, morális dilemmákat megelevenítő hagyományos elbeszéléseit kedvelték.

Egész életében nyíltan vallotta istenhitét, világnézeti és erkölcsi hovatartozását. 1950-ben, a Rákosi-korszak legvéresebb időszakában, a II. ker. Tárogató út 77. alatti, volt Rajnai-Tömöry villában található lakásába befogadta a Szent Ferenc Leányai apácarend „kápolnáját”. Az egykori Szajkó, ma Szerb Antal utca és a Tárogató út sarkán lévő Szent Ferenc Lányai rendházból kilakoltatták az apácákat, hogy az épületből kommunista pártszékházat csináljanak. A Jézus Szíve-kápolna mai napig a villában található.

1955-ben a Halászat című könyvét tankönyvként adták ki. Ezután számos kiváló ifjúsági regényt írt, melyekben az ember és a természet igazi viszonyát hűen ábrázolta.

1960-ban József Attila-díjjal tüntették ki a Tüskevár című regényéért. Több regényéből készült sikeres film, így a Bogáncs, a Tüskevár és rajzfilmen a Vuk.

Hetvenedik születésnapjának méltó megünnepléseként megkapja a Munka Érdemrend arany fokozatát.

Nagyon erős dohányos volt, ami miatt 1968-ban már kapott egy szívinfarktust. 1970-ben újabb infarktus következtében halt meg Budapesten. A Farkasréti temetőben temették el, de gyerekei kezdeményezésére hamvait 2004. augusztus 14-én újratemették a Somogy megyei Göllén, mert – mint fia idézte – „…egyedül Göllén érezte jól magát…”.

Az író halála után felesége közel másfél évig járkált a magyar könyvek külföldi fordításával foglalkozó hivatalba, hogy érdeklődjön a szovjet kiadást illetően. Mindig negatív választ kapott, a szovjet fél érdektelenségét okolva. Egyszer bizalmasan megsúgták neki:

„Tudod Edithkém, köztünk legyen mondva, a Szovjetunióban rémes lassan mennek az üzleti dolgok, mert a bürokráciájuk még nagyobb, mint a mienk!”
(Mindez a Tüskevár 1973-as szovjet megjelenését követően történt)
Az özvegy megunta az eredménytelen helyben topogást és kezébe vette az ügyek intézését. Moszkvába utazott, 30-50 oldalas mintafordításokkal és tolmács kíséretében. Ott tudta meg, hogy a magyar illetékesek az ígéretükkel ellentétben Fekete István könyveivel kapcsolatban a szovjet könyvpiacon való megjelenésre semmiféle kiajánlást nem tettek.

Az özvegy 1974-es közbenjárásának eredményességét igazolja, hogy ettől kezdve egymás után láttak napvilágot Fekete István orosz nyelvre fordított könyvei (1975: Bogáncs, Vuk; 1976: Hú; 1980: Kele; 1981: Lutra; 1985: 21 nap + Ci-Nyi + Cönde + Csend; 1990: Bogáncs újra; 1994: Vuk újra,1996:Tüskevár újra; mind több mint 50 ezer példányban).

Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Istv%C3%A1n_Fekete

About the Author

Irodalmi Arcképcsarnok

A magyar irodalom nagy íróinak, költőinek életét és munkásságát bemutató sorozatunk.

Awesome sauce!

Thank you! Your submission has been received!

Oops! Something went wrong while submitting the form :(

Figyelmedbe ajánljuk

Zene- szöveg – Cseh Tamás

Cseh Tamás Kossuth és Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, énekes, színész, előadóművész, 1943. január 22-én a mai napon született.

Irodalmi arcképcsarnok – Pilinszky János

Pilinszky János, a huszadik század egyik legjelentősebb Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas magyar költője.

Magyar sajtó története – 1.rész

Célunk, az hogy bemutassuk a magyarországi sajtó kezdeteit, kifejlődését és az 1848-as polgári forradalom előtti történetét.