Főoldal

Zene-szöveg – Cseh Tamás

Cseh Tamás (Budapest, 1943. január 22. – Budapest,2009. augusztus 7.) Kossuth és Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, énekes, színész, előadóművész.

Budapesten született, de 13 éves koráig a Fejér megyei Tordason élt. Elvégezte a Budapesti Tanítóképző Főiskolát, majd az egri Tanárképző Főiskolára és a budapesti Képzőművészeti Főiskolára járt.

1964-ben hozta létre Bakonybélen az úgynevezett „Indiántábort”. Az indián keresztségben a „Füst a szemében” nevet kapta. 1967-1974 között rajzot tanított a budapesti Üllői úti általános iskolában, nyaranta részt vett a gyermekek balatoni táboroztatásában. 1970 óta dolgozott Bereményi Gézával. 1972 és 1977 között a Huszonötödik Színház tagja volt (önálló estek: Dal nélkül, Levél nővéremnek). 1977 és 1978 között az Új Tükör Pinceklubban és az Egyetemi Színpadon tartott önálló dalesteket.
1980-ban megnősült; felesége Császár Bíró Éva, gyermekeik András Koppány (1981) és Borbála (1990). 1982 és 1998 között a Katona József Színház alapító tagja. 1997-ben megjelent Hadiösvény című regénye, amelynek illusztrátora is volt. 1998-2006 között a budapesti Bárka Színház tagja, 2006-ban a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. 2006-ban jelent meg a Csillagokkal táncoló kojot című válogatása indián mesékből

“Néha úgy érzem, hogy beszélek hozzá, ő meg alszik. De nem. Hálás vagyok neki. Hálás, mert hagyott énekelni. Ha úgy látta volna, rossz ember vagyok, a dalokat sem adta volna nekem. Ez megnyugtat. Ezért nem is félek.”

Pályafutása

A 2007-es évet végigkoncertezte és sikerrel, ő képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon Aprócska blues című dalával, amit - elmondása szerint - Kovács Kati Várlak c. dala ihletett a megírására. A versenyen kilencedik helyezést ért el. A koncertsorozat kiemelkedő eseménye volt a június 30-án megrendezett Kapcsolat koncert, mely rendezvényről az időközben a fővárosba költöző Magdi később DVD-t és hanglemezt is kiadott.2008. november 5-én jelent meg második önálló stúdiólemeze Iránytű címmel, amely aranylemez minősítést ért el.2009. szeptember 17-én megkapta a magyar állampolgárságot.

Forrás: Wikipedia

2009. augusztus 27-én, több ezren búcsúztatták a művészt a Farkasréti temetőben. Cseh Tamás végakaratának megfelelően, politikamentes gyász-szertartáson, a ravatalnál Bereményi Géza búcsúztatta. Az utolsó útjára az Ökrös együttes muzsikája kísérte. Az „indiántársak” hagyományaik szerint búcsúztak „Füst a szemében” törzsfőnöktől, koporsóját hajnalcsillag motívumú terítővel
borították.

2012-ben szoborállítási tervpályázatot írt ki Újbuda önkormányzata Cseh Tamás énekes-dalszerzőnek a fővárosi Gellért téren. A szobrot 2013. szeptember 6-án avatta fel a XI. kerületi önkormányzat, a tér Budafoki úthoz közelebb eső, parkosított részén, a 4-es metró kijáratával szemben.

Forrás: Wikipedia
Forrás: Pim.hu

About the Author

Zene- szöveg

Magyar zenészek életútja egy kis zenével fűszerezve

Awesome sauce!

Thank you! Your submission has been received!

Oops! Something went wrong while submitting the form :(

Figyelmedbe ajánljuk

Irodalmi arcképcsarnok – Madách Imre

Sztregovai és kiskelecsényi Madách Imre (Alsósztregova, 1823. január 20. – Alsósztregova, 1864. október 5.) magyar költő, író, ügyvéd, politikus, a Kisfaludy Társaság rendes és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Irodalmi Arcképcsarnok – Csokonai Vitéz Mihály

Csokonai Vitéz Mihály, a magyar irodalom egyik legjelentősebb költőjeként tartjuk számon. 

Magyar Festők – Tihanyi Lajos

Tihanyi Lajos, magyar avantgárd festőművész, a MIÉNK, a Nyolcak és a Ma műhely tagja.